A harcsa
Friss vér jelezte a tenyerén, hogy az előbb lecsapott szúnyognak még sikerült őt megcsapolnia, ezzel tovább gyarapítva a testét ellepő csípések számát. A belvárosban nincsenek szúnyogok, a Dunához meg már nagyon rég nem jött le. A feleségével gyakran jártak ki a Margitszigetre, alacsony vízállás idején besétáltak az Árpád híd alá, onnét dobálták az ágakat a folyóba, hogy aztán csendben nézzék, ahogy elúsznak az árral. Most meg alig látja őket. A kissrácnak is sokszor megígérte, hogy lejönnek pecázni. De valami mindig közbejött. Most is itt rohad a melegben a szúnyogok között, mert egy tinédzser meg akarta mutatni a barátnőjének, hogy mennyire tökös. Most még sír a lány, majd időnként eltűnődik, milyen lett volna a sráccal, talán még együtt is maradtak volna, ha nem tűnik el örökre múlt éjjel a sodrásban. Bár még előkerülhet néhány kilométerrel lejjebb. A búvárok már keresik. Addig is ki kell kérdezze a lányt. Még két srác és egy lány álldogál a fák alatt. Nem beszélnek, csak a vizet bámulják, mintha bármelyik pillanatban kisétálhatna a haverjuk a partra. A tábortűz maradványa körül szétszórt sörös dobozok tanúskodnak az előző esti buliról. Ilyenkor jó ötletnek tűnik a hajnali fürdőzés. Azt mondják beúszott, majd hirtelen eltűnt. Nem kiáltott, nem csapkodott. Elnyelte a víz, és nem jött fel többet.
Még az eltűnt fiú szüleivel is beszélni kell. Már úton vannak. Addig megiszik egy fröccsöt. Hosszú még a nap. Néhány méterrel arrébb csíkos napágyak vannak kitéve a partra, és méregdrága söröket lehet kapni. A városi fiatalok ide bicikliznek ki hétvégenként, néhány órára elfeledni, hogy egy koszos nagyváros közepén élnek. Kisétál a fröccsel a vízhez. Egy idősebb férfi pecázik nem messze, láthatóan bosszantja a változás, amit a nappal hozott. Horgászni az éjszaka csendjében lehet, vagy hajnalban, mikor a halak is portyázni indulnak. Odamegy hozzá, hátha látott valamit az öreg éjjel. A férfi elfogadja az imént sodort cigarettát, jó hosszan szívja, mint aki súlyos dolgokról készül beszélni. Hallotta a társaságot, mérgelődött is miattuk. De nem ők zavarták el éjjel a halakat. Nem látta ugyan, de tudta, hogy ott állt lesben a vízben, kedveli az ilyen holdvilágos éjjeleket. Ez a csupaszbőrű szörnyeteg ilyenkor mozdulatlanul, függőleges helyzetben, felfelé néző, óriásira tátott szájjal egy nagy kinyílt szirmú vízinövényhez hasonlóan helyezkedik el, és minden arra úszó dolgot elnyel. Apám mesélte még – kezdett bele az öreg - hogy a megszállás ideje alatt 1916 őszén kifogtak Visznica mellett a Dunából egy négy méteres példányt. Százhúsz kilógrammot nyomott. Megírta a Belgrader Nachrichten is. De ennél nagyobb példányok is akadnak. Pozsonynál kifogtak egyet, melynek gyomrában egy gyermekhulla maradványait találták. Miközben hallgatta az öreget, rágyújtott még egy cigarettára, és közben a férfi kezén lévő furcsa hegeket nézegette. Én is találkoztam eggyel - folytatta az öreg. Belezés után épp a kezemet mostam volna le, mikor hirtelen rákapott a dög. Gyakorlatilag meghámozott.
Megérkeztek közben a fiú szülei is. Elmondta nekik, hogy feltehetően egy örvény húzhatta le a fiúkat, vagy hirtelen szívgörcs. A búvárok nagy erőkkel keresik. Meg fogják találni. A papírmunkát majd este megcsinálja. A víz lassan hömpölyög. Az árral ritmusos táncot lejtett egy kőben fennakadt rózsaszín koton. Ő is ilyen átlátszó táncot lejt, most még könnyűnek tűnik, de idővel elsodródik majd, és szétmállik a sodró tömegben. De előtte még lehozza pecázni a kissrácot. Talán a feleségével is könnyebben megbeszélnék itt a dolgokat. Nyugodt szívvel, hátradőlve telepedett rá az este. Elaludhatott, közben a szúnyogok is támadásba lendültek újra, a bőre elviselhetetlenül égett. Mezítláb sétált le a vízhez, jól esett a gömbölyű kövek hideg érintése a talpán. Lehajolt, hogy az arcát is megmossa, de már későn vette észre a lesben álló szempárt. Érezte, ahogy az óriási száj rácsukódik a karjára. Miközben sodródott a folyómeder felé, a rózsaszín kotonra gondolt.