Az vagy, amit eszel
Sokáig álltak szótlanul egymás tekintetébe feledkezve. Nem számított semmi, csak a pillanat, ami teljesen az övék volt. Pár hónapja találkoztak csak, de érezték, összetartoznak. Férfi és nő.
Mindenben különböztek. Az egyetlen közös az egymás iránti vágy volt. Nem mindenkinek adatik meg, hogy akár csak egyszer is találkozhasson élete során a másik felével. Nagyon szerencsés, akivel ez megtörténik. Hogy ami hiányzott, azt megtalálja a másikban. Jót és rosszat is. A férfi beszélt általában. A nő megtanult hallgatni mellette. Hallgatta, mert szerette. Mert tudta, hogy a férfinak fontos, hogy valaki hallgatja őt. És mert szerette volna az ő szemével látni a világot. Megtapasztalni általa mindazt, amit ő addigi élete során tudatosan került és elutasított. Mindig az élet napos oldalán élt, ahol mindig jó előre kell gondolkodni, határozott válaszokkal kell rendelkeznie, és mindig mindenre pontos tervet készíteni. Most csak szabadon kell sodródni az árral, nem kérdez tőle senki semmit és inkább nem jó gondolkodni. Nem akart egyáltalán gondolkodni. Átadta magát az addig elfojtott ösztöneinek. El akart merülni a férfi világában. Lebegni akart és feloldódni benne. Rég nem érezte magát ilyen könnyűnek. A férfi viszont nehezen engedte el magát. Túl sok feszültség halmozódott fel benne, amit folyamatosan maga ellen fordított, és szinte teljesen felemésztette már. Hátat fordítva a világnak, befordulva ténfergett a napok között, folyamatos maszturbálással oldva a fájdalmas egyhangúságot. Fontos volt számára a szex, talán túl fontos is, de nehezen tudott feloldódni benne. Pedig szerette nézni a nőt, ahogy a farkán lovagolva élvez. Sokat sétáltak a városban. Csak mentek szótlanul kézen fogva, időnként felnevettek, mert örültek egymásnak. Nem tudtak betelni egymással. Órákon át képesek voltak szeretni egymást, minden másról megfeledkezve talán heteken át is együtt lettek volna. A legelejétől kezdve gátlások nélkül tudták felfedezni egymás testét. És amikor kimerülten összeölelkeztek, olyan szorosan, ahogyan csak tudtak, szótlanul magukba fogadva a másik lényét, az örökkévalóságba kapaszkodtak néhány pillanatig.
A férfi otthonról dolgozott, így legalább emiatt sem kellett kimozdulnia. A nappalok első felét átaludta, a második nagy részét álmodozással és önkielégítéssel töltötte, éjjel írt. Este sokszor átment a nő és főzött neki, amíg ő a könyvén dolgozott. Már nagyon rég szerette volna befejezni, de valahogy ez sem akart összeállni. És a nő csörömpölése a konyhában sem segítette ebben. Tulajdonképpen idegesítette, de tudta, hogy a nőnek ez fontos. Amolyan szertatás féle volt számára. Még a nagyanyjától örökölt egy receptes füzetet, abból főzött mindig. A szexen kívül ezzel tudta még kifejezni szeretetét a férfi iránt. És a férfi tudta, hogy a jó vacsorákat, jó dugások követik.
Egyik alkalommal velőt ettek. A férfi szerette a belsőségeket, mert így nem hagynak semmit sem kárba veszni a kioltott életből. Ízükben pedig ott rejlik tulajdonosának esszenciája. "Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, mely tiérettetek kiontatik." - mondta Jézus az utolsó vacsorán, és kétezer év óta minden keresztyén ember úrvacsora alkalmával Istennel egyesül azáltal, hogy szimbolikusan eszik az ő testéből és iszik az ő véréből. Érdekesnek találta, hogy vajon miért eme bizarr módját választották Jézus szenvedéseire való emlékezésnek. Talán ami ma szimbolikus, az pár ezer éve véres rítus volt, és ami pár ezer éve rituális emberevés, az még korábban egyszerűen kannibalizmus volt. Mexikóban az aztékok is emberáldozatot mutattak be isteneiknek, miközben persze a spanyol hódítók megbotránkoztak e szokáson, a keresztes lovagok vidáman falatoztak a leölt muzulmánok húsából Jeruzsálem falai alatt. Ezen még sokáig gondolkodott, miközben minden falatot alaposan kiélvezett. Olvasta egyszer valahol, hogy az emberhús nagyon hasonlít a sertéshúshoz, sokak szerint még annál is jobb. A karibiak az embert „magas disznónak” is nevezik. A kannibalizmus szó is innen ered, karibeneknek is hívják az emberevőket, akik a vad népek szokása szerint azért falják fel az ellenséget, mert azt hiszik annak életét és erejét örökölni fogják. De vannak emberevő törzsek, amelyek ínyencségből, vallási fanatizmusból esznek emberhúst. Herodoutus például a skythákat vádolta meg vele. Ázsiában vallási fanatizmusból egyes törzsek fölfalják a szülőket, gyermekeket és testvéreket. Jelenleg is élnek emberevő törzsek Afrika, Ázsia, Amerika és Ausztrália belsejében és az indiai szigeteken. Egyik közös újságíró barátjuk nemrég tért vissza témagyűjtő útjáról, és mesélt nekik egy maláji törzsről is, ahol törvény útján van szentesítve az emberevés. Rendesen akkor eszik a Batta a törzs embert, ha valaki a rasda (fejedelem)feleségét csábítja el, vagy megeszik a hazaárulót, a kémet, az ellenséget. De például az irokézek és más indián törzsek is öltek embert vallási okokból. Az indiai tupi népeknél pedig világszerte ismert, hogy bosszúból embert esznek. A Fidzsi szigetek lakói még speciális fűszert is készítenek egy malavi nevű növényből kifejezetten az emberhús élvezéséhez. Meglepő, de öröklött betegség is lehet a kannibalizmus, amit civilizált népeknél is megtalálunk. Így a terhes nők gyakran megkívántak és ettek már embert. A tatárjárás utáni ínséges időkben Magyarországon is előfordult kannibalizmus, a jelenleg szlovákiai Eperjesen például egy Folkus nevű mészáros mért emberhúst. De ez pusztán az életben maradáshoz szükséges ösztön. Ennél sokkal érdekesebb az endokannibalizmusnak is nevezett rítus, melynek fő motívuma, hogy a szeretett rokon lelke tovább él azokban, akik elfogyasztják. Az ember az, amit megeszik!
Még sokáig beszélgettek vacsora után arról, hogy a teljes eggyé váláshoz vajon tényleg a másik testén keresztül, annak esszenciájának elfogyasztásával lehet-e eljutni. A férfi szerint elég egy jó dugás is. A nő ebben egyetértett vele, de szerinte a szex is inkább az egyesüléséből fakadó lelki összefonódásra való törekvés. Itt is a testek egyesülése a cél. Csak az esszencia kimarad. Ezután hosszasan szeretkeztek. A jó vacsorákat jó dugások követik. A nő utána még sokáig töprengett beszélgetésükön. Felkavarta a téma, de egyben furcsa vágyat is kezdett érezni. Éhes volt nagyon. Sokáig hallgatta a mellette alvó férfi egyenletes légzését.
Néhány hónappal később a nő fáradtan dőlt hátra a konyhaszéken, hogy a kis füzetébe is bejegyezze a receptet*, minek eredményeképpen takaros kis üvegek sorakoztak felcímkézve a konyhapulton. Boldogan simogatta szépen gömbölyödő hasát. Bölcsőjét az elérhető legnagyobb teljességnek, hiszen azáltal, hogy testével táplálja a benne növekvő életet, mindkettőjük esszenciája egyesül közös gyermekükben.
*Velőkrém üvegben
1kg lapocka, 30 dkg agyvelő, 3 dkg só, 1 tojás, 1 ek őrölt fehérbors, 1 tk őrölt feketebors, 1 csésze abalé. A lapockát 1 óra hosszat főzzük. A velőt lehártyázzuk és 10 percig abáljuk. Mindkettőt áthajtjuk egy 3 mm-es tárcsán, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Üvegekbe töltjük és azokat lezárva 100 fokon 1,5 órán át sterilizáljuk.