Lélekár
Állok a csendben szakadó esőben,
lelkem mossa kegyetlen.
Arcom hideg szél fújja,
a fekete mocskot rólam lemossa.
Várok valakit, de nem jön el.
Várok én is tovább a szakadó esővel.
Emlékek és érzések törnek maguknak utat a sárban,
de végül szétfolynak az árban.
Megjött kit eddig vártam,
végignéz rajtam, de csak a sarat látja.
Tovább megy szó nélkül,
miközben a testem érzem kihűl.
Eldőlök, bele a sárba,
a hideg víz testem átjárja.
Kitisztít mindent, mi bennem volt,
s majd a szél elsöpri a port.
Rám hull könnyed,mint az eső.
Némán állunk egymással szemben,
villámként éget könnyed cseppje.
Letörlöd égető könnyed,
nyugtatóként otthagyod a kezed.