Telihold
Beterít a telihold fénye,
állunk forró ölelésben,
a város körülvesz minket,
én csak hallgatlak,
mert szeretlek téged.
Hallgatni, hogy valaki hallgat
- ismerem-e?
- áll (az idő...)
csak a Hold ne telne be...
Felfedi a Hold fénye arcomat,
csak a csupasz csont marad,
nincs rajta vakolat,
az idő előttünk halad.
Belenézel szemembe, lelkem háborgó tengerébe,
ismersz engem jól, hisz egyek voltunk mindig.
Sodródsz velem az időkön át,
így utazunk együtt, nyughatatlan lelkek,
kik szeretnek életeken át.