Változások
Játéknak indult.
Ahogy éjjelente megjelentem álmodban,
felfaltuk egymást vad mámorban.
Lakásról lakásra, az utcán kislányként loholva
tiéd akartam lenni bármikor, bárhogyan.
Szoríts Mágusom!
Követtelek téged a Király utcából a Só utcán át,
végigrohantuk kézenfogva a Visegrádi utcát.
Vágytam rád.
Felkínáltam testem, vágytam ahogy kívánsz
sóhajaink, mint kárhozott imák
sikítottak a házfalakon át.
Megfogant.
Az üres szoba kopott padlóján,
szerelmes nő voltam, szeretve, szerető
zokogva nevető, könnyen boldoggá tehető.
Két part között szenvedő,
a Dunán mégis mindig hozzád átkelő.
Akartam. Vártam. Beszéltem hozzá halkan.
Meséltem a szerelemről,
szerelemből született gyerekről,
vergődő emberekről, a film végén a happy end-ről.
Ami lehet nem itt ér minket, el kell hagyjuk érte a Földet,
míg a létra fölmegy.
Itt ülök most.
Csendben nézem, ahogy alszik, fáj, hogy hasonlít.
Így lettem én kislányból alkalmi szerető,
egyre kevesebbet nevető, csendben üvöltő,
a mennyországnak hátrafelé lépdelő,
szerelemtől elesett nő.