Az vagy, amit megeszel

 Sokáig álltak szótlanul egymás tekintetébe feledkezve. Mintha kiléptek volna az időfolyamból, és nem számított semmi, csak a pillanat, ami teljesen az övék volt. Pár hónapja találkoztak csak, de összetartoztak már ősidők óta. Egyek voltak. Egy teljes egész, amit csak férfi és nő alkothatnak. Mindenben különböztek. Az egyetlen közös az egymás iránt érzett fékezhetetlen vágy volt bennük. Ha együtt voltak, összeszűkült az Univerzum, és úgy érezték, ami azon túl van a kezdete mindennek. Onnét indultak, és oda is érkeznek. Csak nem biztos, hogy ugyanazon az úton érnek majd oda.

 A férfi beszélt általában. A nő megtanult hallgatni mellette. Hallgatta, mert szerette. Mert tudta, hogy a férfinak fontos, hogy valaki hallgatja őt. És mert szerette volna az ő szemével látni a világot. Megtapasztalni általa mindazt, amit ő addigi élete során kikerült és elutasított. Nem akart egyáltalán gondolkodni. Átadta magát az addig elfojtott ösztöneinek. El akart merülni a férfi által létrejött teljességben. Lebegni akart és feloldódni benne. Rég nem érezte magát ilyen felszabadultnak. Talán sohasem. A férfi viszont nehezen engedte el magát. Túl sok feszültség halmozódott fel benne az évek során, amit folyamatosan maga ellen fordított, és szinte teljesen felemésztette már. Hátat fordítva a világnak, befordulva ténfergett a napok között, folyamatos maszturbálással oldva a fájdalmas egyhangúságot. Fontos volt számára a szex, talán túl fontos is. Pedig szerette nézni a nőt, ahogy átadva magát a vágynak, a farkán lovagolva élvez.

 Sokat sétáltak a városban. Csak mentek szótlanul kézen fogva egymást, időnként felnevettek, mert örültek egymásnak. Néha beültek egy kávéra, de inkább csak azért, hogy ne veszítsék el teljesen a valósággal a kapcsolatot. Nem tudtak betelni egymással. Órákon át képesek voltak szeretni egymást, és ha minden másról megfeledkeztek volna, akkor napokon, de talán heteken át is együtt lettek volna. A legelejétől kezdve gátlások nélkül tudták felfedezni egymás testét, és a legnagyobb természetességgel tárták ki magukat. És amikor kimerülten összeölelkeztek, olyan szorosan, ahogyan csak tudtak, az örökkévalóságba kapaszkodtak néhány percig.

 A férfi otthonról dolgozott, így legalább emiatt sem kellett kimozdulnia. A nappalok első felét átaludta, a második nagy részét álmodozással és önkielégítéssel töltötte, éjjel írt. Este sokszor átment a nő és főzött neki, amíg ő a könyvén dolgozott. Már nagyon rég szerette volna befejezni, de valahogy ez sem akart összeállni. És a nő csörömpölése a konyhában sem segítette ebben. Egy kicsit idegesítette is, de tudta, hogy a nőnek ez fontos. Amolyan szertartás féle volt számára. Még a nagyanyjától örökölt egy receptes füzetet, abból főzött mindig. A szexen kívül ezzel tudta még kifejezni szeretetét a férfi iránt. És a férfi tudta, hogy a jó vacsorákat, jó dugások követik.

 Egyik alkalommal velőt ettek. A férfi szerette a belsőségeket, mert így nem hagynak semmit sem kárba veszni a kioltott életből. Ízükben pedig ott rejlik tulajdonosának esszenciája. "Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, mely tiérettetek kiontatik." mondta Jézus az utolsó vacsorán. 2000 év óta minden keresztyén ember úrvacsora alkalmával Istennel egyesül azáltal, hogy szimbolikusan eszik az ő testéből és iszik az ő véréből. Érdekesnek találta, hogy vajon miért eme bizarr módját választották Jézus szenvedéseire való emlékezésnek. Talán ami ma szimbolikus, az pár ezer éve véres rítus volt, és ami pár ezer éve rituális emberevés, az még korábban egyszerűen kannibalizmus volt. Mexikóban az aztékok is emberáldozatot mutattak be isteneiknek, miközben persze a spanyol hódítók megbotránkoztak e szokáson, a keresztes lovagok vidáman falatoztak a leölt muzulmánok húsából Jeruzsálem falai alatt. Ezen még sokáig gondolkodott, miközben minden falatot alaposan kiélvezett. Olvasta egyszer valahol, hogy az emberhús nagyon hasonlít a sertéshúshoz, sokak szerint még annál is jobb. A karibiak az embert „magas disznónak” is nevezik. A kannibalizmus szó is innen ered, karibeneknek is hívják az emberevőket, akik a vad népek szokása szerint azért falják fel az ellenséget, mert azt hiszik annak életét és erejét örökölni fogják. De vannak emberevő törzsek, amelyek ínyencségből, vallási fanatizmusból esznek emberhúst. Herodoutus például a skythákat vádolta meg vele. Ázsiában vallási fanatizmusból egyes törzsek fölfalják a szülőket, gyermekeket és testvéreket. Jelenleg is élnek emberevő törzsek Afrika, Ázsia, Amerika és Ausztrália belsejében és az indiai szigeteken. Egyik közös újságíró barátjuk nemrég tért vissza témagyűjtő útjáról, és mesélt nekik egy maláji törzsről is, ahol törvény útján van szentesítve az emberevés. Rendesen akkor eszik a Batta a törzs embert, ha valaki a rasda (fejedelem) feleségét csábítja el, vagy megeszik a hazaárulót, a kémet, az ellenséget. De például az irokézek és más indián törzsek is öltek embert vallási okokból. Az indiai tupi népeknél pedig világszerte ismert, hogy bosszúból embert esznek. A Fidzsi szigetek lakói még speciális fűszert is készítenek egy malavi nevű növényből kifejezetten az emberhús élvezéséhez. Meglepő, de öröklött betegség is lehet a kannibalizmus, amit civilizált népeknél is megtalálunk. Így a terhes nők gyakran megkívántak és ettek már embert. A tatárjárás utáni ínséges időkben Magyarországon is előfordult kannibalizmus. A jelenleg szlovákiai Eperjesen például egy Folkus nevű mészáros mért emberhúst. De ez pusztán az életben maradáshoz szükséges ösztön. Ennél sokkal érdekesebb az endokannibalizmusnak is nevezett rítus, melynek fő motívuma, hogy a szeretett rokon lelke tovább él azokban, akik elfogyasztják. Az ember az, amit megeszik!

 Még sokáig beszélgettek vacsora után arról, hogy a teljes eggyé váláshoz vajon tényleg a másik testének, azáltal annak esszenciájának elfogyasztásával lehet-e eljutni. A férfi szerint elég egy jó dugás is. A nő ebben egyetértett vele, de szerinte a szex is inkább az egyesüléséből fakadó lelki összefonódásra való törekvés. Itt is a testek egyesülése a cél. Csak az esszencia kimarad. Ezután hosszasan szeretkeztek. A jó vacsorákat jó dugások követik. A nő utána még sokáig töprengett beszélgetésükön. Felkavarta a téma, de egyben furcsa vágyat is kezdett érezni. Sokáig hallgatta a mellette alvó férfi egyenletes légzését.

 Néhány hónappal később a nő fáradtan dőlt hátra a konyhaszéken, hogy a kis füzetébe is bejegyezze a receptet*, minek eredményeképpen takaros kis üvegek sorakoztak felcímkézve a konyhapulton. Boldogan simogatta szépen növekvő hasát. Bölcsőjét az elérhető legnagyobb teljességnek, hiszen azáltal, hogy testével táplálja a benne növekvő életet, mindkettőjük esszenciája egyesül közös gyermekükben.

*Velőkrém üvegben

1kg lapocka (használhatunk sertésvelőt is), 30 dkg agyvelő (szintén helyettesíthető), 3 dkg só, 1 tojás, 1 ek őrölt fehérbors, 1 tk őrölt feketebors, 1 csésze abalé. A lapockát 1 óra hosszat főzöm. A velőt lehártyázom és 10 percig abálom. Mindkettőt áthajtom egy 3 mm-es tárcsán, majd összekeverem a többi hozzávalóval. Üvegekbe töltöm és azokat lezárva 100 fokon 1,5 órán át sterilizálom. Pirítós kenyérre kenve , kis adagokban fogyasztom.

(2012)